Az állami „segítségekről”, vagy azok hiányáról – nézőpont kérdése – írott legutóbbi bejegyzésünkben már érintettük a lényeget: a Kúria mint legfőbb bírói fórum állásfoglalását maga a miniszterelnök sürgette, elvárva,  hogy a Kúria minél előbb hozzon jogegységi határozatot a devizahitelek ügyében. A Kúria ilyen, feszített és átpolitizált légkörben hozta meg végül határozatát december közepén.

De mi is az a jogegységi döntés és miért van szükség egyáltalán rá?

Erről a Kúria honlapján tájékozódhatunk, a lényeg: az ügyben a bírósági jogalkalmazás egységesítése a cél, azaz a jogegységi döntéssel ellentétes döntést – elvben – bíróság nem hozhat, vagy amennyiben mégis megtenné (pl. elsőfokon), azt a felsőbb szintű bíróság meg fogja változtatni, vagy hatályon kívül fogja helyezni.  Bár nem jogszabály a jogegységi határozat, de a bíróságokra nézve kötelező erejű és – amint ez az új Ptk. szövegén és terjedelmén is jól látható – a döntés tartalma, de leginkább annak szellemisége előbb-utóbb beépül majdan a jogalkotásba is. 

A Kúria döntését megelőzte a bírói gyakorlat által széles körben (de sajnálatosan nem minden esetben)  alkalmazott 1/2010. (VI.28.) Polgári Kollégiumi vélemény a szerződések érvénytelenségének kérdéséről, amellyel maga a Kúria sem hozott a későbbiekben ellentétes  határozatot.

Ennek a PK véleménynek a szerződések érvénytelensége jogkövetkezményeire nézve van releváns hatása, így a Kúria jogegységi döntése következményeinek kérdései kapcsán visszatérünk rá.

Egymásnak ellentmondónak tűnő tartalmú bírósági határozatok születtek időközben számtalan perben – amelyet a média helytelenül hol „bankok melletti”, hol a „hitelesek melletti” döntésként kommentált, nem feltétlenül helytállóan, hiszen a szerződések általában nem egyformák -, amelyeket devizahitelesek ezrei indítottak és készültek indítani (itt-ott Kamarából kizárt, a nyilvánosságot „jogi véleményükkel” feltüzelő exügyvédek, abszolút laikus „hozzáértők”, vagy többezer hitelesben reményeket keltő, „csak sikerdíjért” és emellett „csak nyilvántartási díjért” képviseletet ellátók közreműködésével) , ezért valóban és vitathatatlanul szükséges volt a jogegységi döntés meghozatala. Ám ezen,Orbán Viktornak a Kúriához intézett kérdései  jócskán túlterjeszkedtek, amikor „rossz hitelnek” nevezte a devizahiteleket,s arra várta a választ a Kúriától, hogy ezek hogyan válhattak általánossá, illetve hogy  " az igazságszolgáltatás szerint vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük - mint a józan erkölcsi érzék diktálná - az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget".

Az ilymódon rendkívüli politikai nyomás alá helyezett, a miniszterelnöki kérdésekkel is befolyásolni kívánt, ám előzetes nyilatkozatai szerint is jogalkalmazói mivoltához mindenképpen ragaszkodó Kúria jogegységi tanácsa – amint azt számtalan helyen olvashattuk – decemberben meghozott döntésében egyáltalán nem osztotta a kormányfő véleményét.

Ahogyan azt blogunkban már jóval a döntés előtt magunk is ecseteltük,   a devizahitelek „elharapózásához” a kamatkülönbözet vezetett, azaz a piaci kamatozású forinthitelek kamata jóval magasabb volt (ezt ebben a bejegyzésben a portfolio.hu ábráján is megjelenítettük), s mivel a kamatkülönbözet előnyeit a hiteles élvezte a kölcsön felvételekor és esetleg azt követően is évekig, az árfolyamnövekedés hatásait is neki kell viselnie.

Ezek a hitelszerződések a Kúria szerint nem ütköznek sem jó erkölcsbe, sem jogszabályba, nem uzsorás és nem is színlelt szerződések, és nem irányultak lehetetlen szolgáltatásra sem, ezért az árfolyamváltozás önmagában nem okozhatja a szerződések érvénytelenségét.

Egy kérdésben, azaz az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel átláthatósága kérdésében hárította el a döntést a Kúria, azzal, hogy abban a luxemburgi bíróság döntése lesz az irányadó (és amely bíróság már foglalkozik is a kérdéssel), miután az a döntés amúgyis kötelező erővel hatna a magyar bíróságokra, s amely döntésre egyébként is hamarosan sor kerül majd.

A Kúria döntésének részletes elemezgetése helyett   az azt követő nyilatkozatháborúval és a döntésből származó következményekkel kívánunk inkább foglalkozni, a döntésről amúgyis túl sok szó esett már időközben, és sokan szájuk íze szerint igyekeztek mérlegelni azt. Meg kell jegyeznünk, hogy egy európai országban, ahol a hatályos jogszabályok alkalmazására egy önálló, politikailag nem befolyásolható hatalmi ág  hivatott, nonszensznek minősíthető,  hogy a Kúria elnöke magyarázkodásra kényszerül a jelenlegi jogszabályok keretei között meghozott döntésért.   

A döntést követően Rogán Antal azonnal kommentálta azt, miszerint a Kúria a bankok oldalára állt a magyar családokkal és emberekkel szemben, majd a kormányfő is  hasonló véleményének adott hangot.

Holott a Kúria nem jogalkotó, de nem is politikai szervezet, és nem tett mást, minthogy kimondta:  a labda továbbra is a kormányzat és a parlament térfelén pattog, nem a jogalkalmazó szerv felelőssége akár új és a devizaadósok számára kedvező jogszabályok meghozatala, amelytől azonban az Orbán-kormány a mai napig elzárkózott és érdemi megoldás az idei választásokig valószínűleg nem is várható, legalábbis az egész nemzetgazdaságra gyakorolt  káros hatások nélkül.  Ezzel egyébként maga a kormányzat is tisztában van. 

Természetesen, lehetséges pereket nyerni az ügyben az árfolyamrés, a banki egyoldalú költségemelések és kamatok tekintetében is akár, ezek azonban nem teszik az egész szerződést érvénytelenné, hanem  - miután  a jogbiztonságnak, a szerződések kötőerejéhez fűződő érdekeknek és a felek tényleges érdekeinek is az felel meg, hogy a szerződés a lehetőség szerint életben maradjon és betöltse rendeltetését – a hibát a szerződés hatályban tartásával orvosolni kell, és csak akkor kell vizsgálni az egész szerződés érvénytelenségét, ha az adott hiba nem orvosolható.

Nem kell ahhoz jósnak lenni, hogy lássuk: továbbra is tömegével indulnak hasonló perek, a Kúria döntése azonban leegyszerűsítette és a jelenlegi jogszabályok alkalmazásának keretei közé helyezte ezeket a szerződéseket, azok jövőbeli jogi sorsát,  de igazságérzetünk is azt diktálja, hogy az adott szó kötelezzen, a vállalt kötelezettségek teljesítésre kerüljenek, a megkötött megállapodásokból ne lehessen kimenekülni, különösen mondvacsinált ürügyekkel ne. 

Hogy ki mellett is döntött végül a Kúria? Természetesen, elsősorban (és még másodsorban is) a hatályos jogszabályok mellett. Úgy is mondhatnánk, „hozott anyagból” dolgoznak, nem is tehetnek mást.

Ha azonban a hitelesek vagy a bankok szemszögéből nézzük, bármennyire is megdöbbentőnek tűnik az állítás, inkább a hitelesek javára döntöttek.

A szerződések érvénytelenségének kimondásánál ugyanis semmi sem érinthetné hátrányosabban az adósokat. 

Most térünk vissza a már beidézett 1/2010. (VI.28.) PK véleményhez, eszerint ugyanis  „Az érvénytelenség jogkövetkezményei levonásánál a bíróságnak gondoskodnia kell az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fenntartásáról, meg kell akadályoznia bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását „ E pont indoklása szerint, azaz részletesebben: „Az érvénytelenség jogkövetkezményei levonásánál a bíróságnak ismételten meg kell teremtenie a felek szolgáltatásainak és ellenszolgáltatásainak azt az egyensúlyát, amely a szerződéskötéskor is fennállt. A bíróságnak arra kell törekednie, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek rendezése során egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb,  illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, más szóval meg kell akadályozni bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását.”

Azaz, a jelenlegi jogi  helyzet,  a bírósági gyakorlat (PK vélemény) és a Kúria már hatályos jogegységi döntése szerint a szerződést az ítélethozatalig terjedő időre érvényessé nyilvánítaná a bíróság (esetleg átszámítva, mondjuk, a jogtalanul felszámított kamatokkal  vagy árfolyamréssel a teljes hitelösszeget, amelyek anyagi kihatása a 20-25 éves lejáratú szerződések esetében elenyésző), majd az ítélethozatalkor érvénytelenné nyilvánítva a jogviszonyt, elrendelné a hátralévő tartozás teljes összegének egyösszegű megfizetését a bank számára, visszafizetéskori (azaz jelenlegi) árfolyamon.    

Nem, nem a hitel felvételkori árfolyamán, hiszen azzal az adós jogalap nélkül gazdagodna, a bank pedig  indokolatlan  és súlyos hátrányt szenvedne el (az árfolyamváltozásból eredően a bank ugyanis nem gazdagodott, hiszen a devizát a banknak is jelenkori árfolyamon kell visszafizetnie a bankközi piacon, az árfolyamváltozásokra pedig a banknak nincs ráhatása). Olvasgatván itt-ott az ezzel ellentétes laikus véleményeket – és kétség sincs afelől, hogy egyes „érdekvédelmi szakértők” laikusként ismét alaposan félreértelmeznek jogi fogalmakat  és ezzel újra félrevezetnek másokat is -, sokkal szélesebb körben lenne indokolt ismertté tenni az „eredeti állapot helyreállítása” jogi fogalmának tartalmát, a szó szerinti és helytelen értelmezés helyett, a csalódások és kifizetendő perköltségek elkerülése érdekében.   

Az érvénytelenség kimondása tehát a devizaadósok teljes ellehetetlenülését okozná, akkor is, ha pert nyernének, még azon  devizaadósokét is, akik jelenleg még képesek egyáltalán fizetni a hitelüket, a már 90 napon túli késedelmet szenvedőkről nem is beszélve.

Ha nem a bankok tehetnek az árfolyamváltozásról, akkor viszont ki a felelős ezért? Ezt a kérdést – ahogyan korábban ígértük – tüzetesebben is megvizsgáljuk ebben a blogban, a közeljövőben. 

Végezetül, beidéznénk ide egy ellentétes véleményt  TGM tollából: 

„A nemzeti konzervatív kormány avval, hogy ún. jogegységi döntés meghozatalába szekírozta bele a Kúriát, három – griffmadár nagyságú – legyet ütött egy csapásra:

1. kompromittálta a bírói kart, annak a hatalmi ágnak a működtetőjét, amely úgy-ahogy, ímmel-ámmal, hébe-hóba, félig-meddig még megkülönbözteti az édes hazánkban uralgó politikai rendszert a pihe-puha zsarnokságtól;

2. a sok évtizedes kormányzás csöppet sem irreális perspektívájától elandalodott hatalmi pártot a lecsúszóban lévő, deklasszálódó, eladósodott középosztály szemében érdekei és a társadalmi igazságosság védelmezőjének tünteti föl;

3. megkíméli a költségvetést attól, hogy az állami büdzséből segítsék meg a devizaadósokat, továbbá a kormányt attól, hogy a retorikán túl összerúgja a port a már-már duzzogó bankszektorral.

Nem történt az égvilágon semmi, mégis ragyogó győzelem – el kell ismerni, hogy Orbán Viktor kormánya lángelméjű.”

Az  1., 2. és  3. ponttal magunk is egyetértünk, a végkövetkeztetéssel azonban nem: nem tartjuk zseniálisnak ezt a „húzást”.

Nem áruljuk el, minek tartjuk.