Üdvözlet az olvasónak!

A devizahitelek és -hitelesek problémája folyamatosan napirendre kerül, a szerteágazó, de általában csak egy-egy részproblémát felölelő információk között nem könnyű eligazodni, a teljes kérdéskört átlátni pedig szinte lehetetlen. Blogunk arra a heroikus feladatra igyekszik vállalkozni, hogy kisebb "történeti" áttekintés után - miképpen kezdődött a devizahitelezés Magyarországon,  milyen volt a lakosság viszonya a hitelezéshez a rendszerváltozástól kezdve, milyen előnyökkel járt a devizahitelek felvétele, hogyan hatott mindez a gazdaság növekedésére, történtek-e már korábban is intézkedések a devizahitelezésben rejlő veszélyek orvoslására, stb. - a jelenlegi helyzetről a szokásosnál némileg átfogóbb képet nyújtson, legalábbis szándékai szerint. Érinteni kívánjuk a szerződések jogi kérdéseit is, beleértve az eddig napvilágot látott ítéleteket, illetve a sajtóban napvilágot látott kereseteket.

Természetesen, kapcsolódni fogunk az e tárgyban megjelent információkhoz, színvonalas cikkekhez is.

Nem kívánunk állást foglalni politikai kérdésekben, blogunk elsősorban szakmai szempontokról szól, és reményeink szerint a jövő lehetőségeit is tartalmazza majd.  

Szerző: Dr.Andus  2013.08.10. 16:24 Szólj hozzá!

Címkék: veszély gazdasági szakmai devizahitel tárgyilagos hitelezés

A bejegyzés trackback címe:

https://devizahitelek.blog.hu/api/trackback/id/tr845455049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása