A fenti kérdést – kijelentő módban - Róna Péter, az Oxfordi Egyetem professzora vetette be a köztudatba, legelőször 2013. év februárjában tartott konferencián, melyet a pénzügyi jogok biztosa szervezett a devizahitelesek érdekvédelmi szövetségeit is bevonva.

A devizahitelek hibás termékek, mivel azok – álláspontja szerint – nem hitelek. Indokolása szerint a hitel mindig egy meghatározott összeg kölcsönadása, melyet az adósnak meghatározott feltételekkel vissza kell fizetnie. Véleménye szerint a devizahitelnél ezzel szemben nem tudjuk, hogy mekkora összeget kell visszafizetni, mert ezt az összeget egy devizaárfolyam alapján számolják ki. Emiatt a hitelfelvevő nem tudja, mekkora kötelezettséget vállalt sem a teljes futamidőre előretekintve, sem közben, a hitel törlesztése folyamán. Róna Péter szerint tehát a devizahitel hibás termék, mert nincs előre meghatározva sem a tőke összege, sem az egyéb kötelezettségek összege.

A fenti - sokak számára szimpatikus – érvelést aztán sokan átvették, mind az érintett adósok, mind a politikusok a saját szájuk íze (és érdekei) mentén foglalnak állást a kérdésben.

Mivel a címbeli kérdést sokan pénzügyi szempontból már véleményezték, most mi jogi szempontból járjuk körbe: valóban hibás termék-e a „devizahitel”? Mit mond erről a már kialakult bírói gyakorlat?

Elsőként szükséges tisztázni a deviza-alapú hitel, és a tényleges devizahitel közötti alapvető különbséget.

•  Deviza-alapú hitel: kifejezőbb néven deviza-elszámolású hitel, ahol a folyósítás és a törlesztés forintban történik, de devizában kerül meghatározásra és nyilvántartásra a hitelösszeg és a törlesztő részlet. A mindennapi szóhasználatban – helytelenül – a deviza-alapú hitel ás a devizahitel elnevezések sokszor azonos fogalomként használatosak.
• Devizahitel: Olyan devizában nyilvántartott hitel, ahol a folyósítás és a törlesztés is ténylegesen devizában történik.

Ahogy az a fogalmából is kiderül, a témánk szempontjából lényeges deviza-alapú hitelek (hétköznapi nevén helytelenül „devizahitelek”) esetében is – Róna Péter véleményével szemben – előre meghatározásra kerül a felvett tőke összege, csak az devizában kerül meghatározásra és devizában is van nyilvántartva.

Ahogy az egy korábbi posztunkban már szóba került, a deviza alapú hitelekkel kapcsolatban indított perek egy része éppen ebből a szemszögből támadta az ilyen típusú kölcsönszerződéseket. A keresetek egy része vitatta e szerződések érvényességét, arra hivatkozva, hogy színlelt az a kikötés, amely szerint a kölcsönszerződések devizaalapon köttettek, azok valójában forintalapú szerződések, deviza az adósok birtokába nem került.

Ezzel az érvvel szemben kialakult bírósági gyakorlat egységes: a pénzintézeti gyakorlatban létezik – és a bírói gyakorlat által is elfogadott – az ún. deviza-alapú kölcsön, amely azt jelenti, hogy a ténylegesen forintban folyósított kölcsönt a felek egymás között devizában számolják el. (Pl.: Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.244/2012/4. sz. jogerős ítélete, Békés Megyei Bíróság 5.P.20.360/2010/31. sz. ítélete, melyet e tekintetben a Szegedi Ítélőtábla helyben hagyott a Pf. I. 20.052/2012/7. sz. döntésével.) A Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete rögzíti: "A felek célja, valós ügyleti akarata devizaalapú kölcsönszerződés megkötésére irányult: az adósok meghatározott forintösszeghez kívántak hozzájutni a szerződésben rögzített, a forintalapú hitelekhez képest lényegesen alacsonyabb ügyleti kamat mellett, a hitelező célja ugyancsak ilyen tartalmú kölcsön nyújtása volt." 

Időközben a Kúria is rendezte ezt a kérdést, a Gfv. IX.30.275/2011. számú ítéletében, melyet 4/2012. számú gazdasági elvi határozatként az elvi bírósági döntések közé emelt. Az elvi határozat rögzíti, hogy „a Ptk. 231. §-a szerint a pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényben lévő pénznemben kell megfizetni, más pénznemben meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben lévő árfolyam alapulvételével kell átszámítani. A pénzszolgáltatás értékbeli megjelölése a pénznem és az összeg meghatározásával történhet, kirovó pénznemnek az minősül, amellyel a szolgáltatást meghatározták (ez esetben CHF), lerovó pénznemnek pedig az, amellyel ténylegesen teljesíteni kell (HUF). A Ptk. 231. §-a lehetővé teszi, hogy a felek a kirovó pénznemet külföldi pénznemben határozzák meg, a teljesítéskor pedig főszabályként olyan összeget kell fizetni, amely a kirovó pénznemben megállapított összegnek a teljesítés helyén és idején megfelel. A jogszabály nem tiltotta, nem korlátozta és engedélyhez sem kötötte a kölcsön CHF-ben való meghatározását és azt sem, hogy a kirovó pénznem a lerovó pénztől eltérő legyen, erről a szerződő felek szabadon megállapodhattak. A fent vázoltaknak megfelelő tartalmú szerződések megkötését 2007-ben a társadalom nem ítélte el, sőt azok még a társadalom rosszallását sem váltották ki. Ellenkezőleg, igen nagy népszerűségnek örvendtek a CHF elszámolású hitelszerződések, részben a nem ingadozó, stabilnak vélt valuta, részben a relatíve alacsony kamatok miatt."

Az ítélet emiatt nem is tartotta nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek az így kötött deviza-elszámolású hiteleket, figyelemmel arra, hogy az adósok a szerződés megkötésekor pontosan az alacsony kamatok miatt előnyösnek tartották magukra nézve ezt a konstrukciót, szerződési akaratuknak megfelelt és azoknak - a külső körülmények hatására történt változásáig - élvezték is előnyeit.

Ahogy a korábban hivatkozott – a Szegedi Ítélőtábla által Gf. I. 30.244/2012/4. számon hozott – ítélet is megállapítja, „az árfolyamváltozásból eredő, törlesztő részletek nagyságát befolyásoló kockázatot az ilyen típusú szerződések esetén a bank az alacsonyabb ügyleti kamat ellensúlyozásaként hárítja át az ügyfélre. A konstrukció mindkét fél számára járhat – a pénzpiaci változásoktól függően – előnyökkel, illetőleg hátrányokkal. Így önmagában az a kölcsönszerződés, amelyben a forint árfolyam kedvezőtlen alakulása növeli (erősödése pedig csökkenti) a törlesztő részletek nagyságát, nem tisztességtelen, az a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit nem a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével állapítja meg – indokolatlanul és egyoldalúan – az általános szerződési feltétel támasztójával szerződő fél hátrányára.

Összefoglalva megállapítható, hogy bár hiányzik, és a Kúria egyelőre adós egy átfogó, a jogalkalmazást segítő jogegységi határozattal a témában, de a bíróságok gyakorlata már körvonalazható. Azokkal az érvelésekkel, hogy „nem is történt ténylegesen devizavétel és eladás”, illetve „a deviza-elszámolású kölcsön nem kölcsön” véleményünk szerint nem érdemes az adósoknak peres eljárást kezdeményezni, mivel e tekintetben a bírói gyakorlat szilárd: a Ptk. 231. §-a, valamint a szerződéskötési szabadság elve is alátámasztotta az ilyen típusú szerződések létrejöttét, egyébként pedig jogszabály nem tiltotta és engedélyhez sem kötötte a deviza alapú hitelek adását.

Pénzügyi szempontból sem igaz az, hogy e hitelek mögött ne lett volna devizamozgás (lásd: swapügyletek,) de ez már egy másik poszt témája lesz.